Február 11-én tartotta idei első ülését az Élelmiszeripari-és Agrár Marketing Tagozat és a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelem és Marketing Intézete.

Budapest legnívósabb tanácskozásra, műhelymunkára alkalmas termében, a BGF gyönyörű, freskókkal díszített Lotz termében tartotta idei első ülését a Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszermarketing Tagozata. A téma az innováció volt. A Szamos tortával való ünneplést pedig az egy éves fennállási évforduló indokolta.

Mint minden eddigi összejövetelen ez alkalommal is az aktuális egyetemi szintű tudás és a jó vállalati gyakorlat generálta a válaszokat, új utakat kereső beszélgetést, műhelymunkát.
Az első előadásban Soós Mihály a Debreceni Egyetem munkatársa egy előző évihez hasonlított friss szaloncukor kutatást mutatott be, demonstrálva ezzel a tagozat vállalati tagjai számára kínálkozó szakszerűen vezetett, egyetemi ifjúság által végzett információ-szerzési lehetőséget. Ami alapja kell, hogy legyen minden innovációnak.

Prof. Dr. Szakály Zoltán „Marketing és innováció: Miért fontos a fogyasztó bevonása?” című előadásában a marketing fejlődését, a fogyasztók igényei változásának tendenciáit és az erre adott friss marketinges válaszokat mutatta be jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozva, hogy a fogyasztó bevonása nélkül nincs sikeres innováció. Megismertette a jelenlévőket a 4P-t egyre inkább leváltó 4E-vel és a producer-consumer klasszikus kapcsolatot felváltó prosumer gondolkodásmóddal.

A második részben két különböző utat választó tagvállalatunk fejlesztési gyakorlatát ismerhettük meg. Míg a nagyvállalati szektorba tartozó Mirelite Mirsa Zrt., ahogyan azt dr. Losó Adrienn prezentálta, a hagyományos termékeinek tökéletesítésén a mai fogyasztó igényeinek való mind jobb megfelelésen dolgozik, addig a fagylaltporairól ismertté vált Tutti Kft. új italporaiban a funkcionális irányt választotta. Bélai Katalin meg is kóstoltatta az új, porból készíthető energiaitalukat, ami jó ízével és valós energiatartalmával alaposan feldobta a társaságot, elindítva ezzel az élénk beszélgetést. Kérdésként persze azonnal felmerült, hogy vajon a fogyasztók nagy táborának hány százaléka nyitott a funkcionális élelmiszerekre. Akár e kérdés vonatkozásában is érthető, hogy mindkét cég rendkívül fontosnak tartja az edukációt. A Mirelite Mirsa Zrt. erről bemutatott kisfilmje nagy sikert aratott.

Ahogyan az várható volt a műhelymunkában azért kiderült, hogy a fogyasztóra alapozott fejlesztés nem a modern tudomány által elképzelt módon a fogyasztó közvetlen bevonásával történik, mert számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni. Ilyen például a fogyasztóhoz való eljutást erősen befolyásolni képes kereskedelem. Szó esett a kereskedelmi márkás termékek átalakulásáról, ezeknek a prémium irányba történő elmozdulásainak okáról és sok minden másról.

A 2014-es visszatekintés, a napi téma és az egyre aktívabban részt vevő tagság (47 állandó tag) bizakodásra ad okot a jövőre nézve.

A következő tagozati ülést április végére tervezzük „eladáshelyi aktivitások” témakörben a Trade Marketing Klubbal együttműködve.

Letöltések
Download this file (4P helyett 4E hírlevélbe.ppt)4P helyett 4E hírlevélbe.ppt518 kB

Vissza

hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom: Igen

Partnereink

Kapcsolat

mail  marketing@marketing.hu

phone  +3630 297 2139, +3620 245 8796

place  1142 Budapest, Kassai utca 71.