A hazai kkv-k körülményei ma sem sokkal rózsásabbak, mint az elmúlt években. De vannak, akik így is sikeressé váltak, míg a többség még mindig a máról holnapra élés egyéni stratégiáján dolgozik. Alelnökünk, Tonk Emil  is nyilatkozott a Figyelő Trend lapnak, a magyar kis-és középvállalkozások helyzetéről.

Míg a rendszerváltás körül alapított, piaci tapasztalattalnem rendelkező vállalkozások többsége gyorsan elbukott, az azóta létrejött cégek kezdik megszokni a versenyt, és rájöttek arra, hogy a panaszkodás, egymásra mutogatás nem visz előre – véli Tonk Emil coach, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke. Aki sikeressé vált, elkezdte gyűjteni a hasznos tapasztalatokat, s megváltozott a versenytársakkal kapcsolatos viszonya is: igyekszik tanulni a másiktól. Egyre több együttműködést látni a piacon. Azt is sokan belátták, hogy a multik nem ellenségek, hanem olyan integrátorok,amelyekkel beszállítóként – igaz, szigorú elvárások mellett, de – jól lehet kooperálni. Sőt, a nemzetközi cégek még a nehezen elérhető külföldi piacokat is megnyitják beszállítóik előtt. Jó hír, hogy a GDP 40 százalékát biztosító magyar kkv-k átlagéletkora már jóval meghaladja az öt évet, nyitottak az új technológiákra, integrálni tudják a tapasztalataikat. Ez szintén hozzájárult ahhoz – s persze a pályázati forrásoknak is köszönhető –, hogy ma már stabilabbak, és ezt kihasználva tudatosan gazdálkodnak erejükkel, tőkéjükkel, szellemi potenciáljukkal. A gazdasági válság további tisztulást hozott a piacon, igaz, a pénztelenség túlélése mindenkinek nagy feladat volt. Az EU-s pályázati lehetőségeket szerencsére sokan és jól hasznosították, így jutva hozzá a legmodernebb technológiákhoz, ami a beszállítói szerep megerősítéséhez is elengedhetetlen. Tonk Emil szerint nagy veszélyforrás azonban, hogy a válság hatására a cégek rögtön az oktatási és a marketingköltségeket nyirbálták meg, ami – pont egy szakemberhiányos időszakban – elveszi a forrásokat a humánerőképzéstől, a szellemi innovációtól.

 

A kkv-k többsége előbbre szeretne jutni és tisztességesen akar működni – állítja a partnereik körében szerzett tapasztalatai alapján Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. A legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a kisebb, főként a 10- 15 fős cégek tulajdonosai, mivel maguk is részt vesznek a napi munkában, elvesznek a problémák kezelésében, nem tudják hideg fejjel átlátni a helyzetet, és így gyakran alkalmazotti szemlélettel intézik a vállalkozás ügyeit. Ezért nem érzékelik a fekete felhőket, vagy ha észreveszik a bajt, nem akarnak tudomást venni róla. Sok kkv tulajdonos igyekszik a maga feje után menni, nem gondolva a
technológiai megújulásra és – saját képességeiket is beleértve – a humánerő-fejlesztésre. Azt mondják: nem lehet jó embert találni, vagy ha igen, akkor azt nem érdemes tovább képezni, mert úgyis hamar elmegy. Pedig ez csak a saját menedzsmenttudásuk hiányosságait igazolja, mert kész szakembert ritkán találni a piacon, a jókat pedig meg kell tudni tartani. Sikeres az a tulajdonos lehet, aki nem a cégében, hanem idejének egy részében a cégén dolgozik. Azon munkálkodik, hogy azt minél szervezettebbé, stabilabbá, versenyképesebbé tegye, valamint a munkatársai minél hatékonyabbak és motiváltabbak legyenek. 

A kkv-k helyzete azért sem könnyű, mert a piacon a nagyvállalatok és a multik dominálnak – véli Miholek István, az Office Depot vezérigazgatója. Az
egyik lehetőségük így az, hogy beszállítókká válnak, a másik, hogy EU-s forrásokhoz jutva próbálnak előbbre jutni. A baj csak az – mondja –, hogy sokaknak
már maga a pályázatírás is gondot okoz, és még kevesebben vannak azok, akik megfelelnek a követelményeknek. Ebben szerepet játszik a tapasztalat, a profi
menedzsmentképességek hiánya, valamint az, hogy a mai kiszámíthatatlan gazdasági környezet környezetben nemhogy a kicsik, de még a nagyvállalatok számára is gondot jelent a jövő megtervezése. Így azért, hogy versenyképesek maradjanak, sokan kényszerülnek azokra a „magyaros” megoldásokra, amelyek nem éppen a gazdaság kifehérítésének irányába mutatnak. Mindez azért is szomorú, mert a fejlett gazdaságban éppen a kisvállalkozói szektor jelenti azt a motort, amely gyors alkalmazkodóképességével, rugalmasságával segíti a gazdaság fejlődését. Élni tud a rendelkezésére álló piaci, valamint kedvezményes adózási és forráslehetőségekkel, másrészt, ha kell – akár profi lt is váltva –, maga igazítja tevékenységét a piaci elvárásokhoz. Nálunk erre csak a kkv-szektor elenyésző része képes: a többség a tőke és forráshiány miatt, valamint a külföldi piacra lépéshez elengedhetetlen nyelvtudás nélkül a napi túléléséért küzd. 

Az OTP tapasztalatai szerint egyre több olyan kkv van, amely nőni szeretne, de az adott piac ezt általában nem teszi lehetővé, mert a gazdaság bővülése lassú
– jellemző, hogy a fogyasztás még mindig a 2006-os szint 94 százalékán áll –, miközben a legtöbb ágazatban a multik uralják a piacot, ami csak a beszállítóknak
kedvez – magyarázza Wolf László, az OTP Bank vezérigazgatóhelyettese. Hozzáteszi: a kkv-szektor kapcsán nehéz általánosságban beszélni a menedzsment minőségéről. De összességében elmondható: kevés az olyan tulajdonos, aki profi a stratégiai tervezés és a pénzügyek terén, vagy ha ennek nincs a birtokában, professzionális gazdasági szakembereket alkalmaz. A képet tovább árnyalja, hogy még a sikeres cégek között is van, amelyik eladósodik, miközben az, akinek reális esélye lenne a bővülésre, nem vesz fel hitelt, mert fél a kockázatoktól. A pénzintézet 200 ezer vállalkozói számlát kezel, ebből 180
ezer mikro- és kisvállalkozásé. Jellemző, hogy mindössze 10 százalékuknak van hitele, aminek Wolf László szerint nem az az oka, hogy a bankok nem akarnak
hitelt adni, hanem az, hogy egy stagnáló piacon nehéz gazdaságosan megtérülő befektetési lehetőséget találni. Ezt igazolja az is – teszi hozzá –, hogy a versenyképes vállalkozások tulajdonosai a saját tőkéjükből sem valósítanak meg fejlesztéseket, amit jól mutat, hogy folyamatosan növekszik a vállalkozói
betétállomány. A másik oldalon viszont az elmúlt hét évben folyamatosan csökkent a kkv-k hitelállománya, és a pénzintézet csak 2016-tól vár növekedést.
Igaz, az NHP – különösen a mikrovállalkozói rétegnél – sokat segített a hitelfelvevőknek, de a szektoronkénti elemzés azt is megmutatja, hogy éppen a hitelintenzív ágazatoknak – kereskedelem, feldolgozóipar, mezőgazdaság – van a legkisebb növekedési potenciáljuk. Az is tanulságos, hogy az új hitelek többségéből a mikrovállalkozások beruházást finanszíroznak, pedig a hosszú távú versenyképességet is csak a folyamatos invesztíciók biztosíthatnák.
A hitelnövekedés ellen hat az is, hogy a magánszektor beruházási rátája Magyarországon régiós átlagban is a legala-csonyabb. A kkv-szegmens kiegyensúlyozatlanságát mutatja, hogy miközben nagy várakozás előzi meg az új európai uniós pályázati összegeket, a realitás az, hogy 70-80 ezernél több cég – az összes vállalkozás legfeljebb 10-12 százaléka – reménykedhet csak abban, hogy hozzájut a kedvező forrásokhoz. A többiek számára marad a piaci hitel
vagy az önfi nanszírozás. Wolf László szerint komoly veszélyforrás, hogy az új rendszerben az EU-s pályázati forrásokat közvetlenül a Magyar Fejlesztési Bank által létrehozott MFB Pontokon folyósítják majd. Az uniós pénzek közvetítéséből az állam így kihagyja a kereskedelmi bankokat, amelyeknek pedig naprakész ismereteik vannak az ügyfeleikről. A pénzintézetek ezáltal nyilvánvalóan bekövetkező ügyfélvesztése pedig tovább nehezíti a versenyképes vagy versenyképessé tehető kliensekkel való pénzügyi kapcsolattartást. Pedig a kereskedelmi bankok – amelyek a hitel mellett másfajta pénzügyi konstrukciókat,
például faktoringfi nanszírozást is ajánlanak – ma már a betétkihelyezés mellett tanácsadási tevékenységgel is támogatják a szolgáltatásaikat igénybe vevőket. Az OTP például a fiókban történő, a mobilbankári és a kereskedelmi centrumi eléréssel, az ágazati és a helyi piaci ismeretekre építve az ügyfelek megalapozott üzleti döntéseit is elősegíti. Nem csupán az esetleges eladósodás veszélyeire hívják fel a fi gyelmet, hanem azokra az üzleti lehetőségekre is, amelyeket az adott cég a meglévő képességei fejlesztésével sikeresen kihasználhat.

Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke szerint a válság szelektált ugyan a vállalkozások között, de az életben maradottak többsége
sem képes hosszabb távú stratégiát alkotni. Ebben a kiszámíthatatlan szabályozási környezet is szerepet játszik. A menedzsmenttudás és a tőkehiány miatt
nálunk a klasszikus válságelméleti alaptétel sem valósult meg: a cégeknek nem volt erejük arra, hogy a nehéz időkben erőt gyűjtve, magukat újratervezve a krízis utáni időszakra megfelelően felkészüljenek. Ez pedig komolyan veszélyezteti a jövőt és a hosszú távú versenyképességet. Ráadásul több olyan eset is van, amikor a kkv-k önhibájukon kívül kerülnek bajba, például azok, amelyek az utóbbi időszak bróker- és bankcsődjei miatt kerültek finanszírozási veszélyhelyzetbe.
Ha erre nem születik megoldás, ezek a cégek is gyorsan lejtőre kerülnek. A magyar vállalatok máról holnapra élésének jele az is, hogy többségük, még ha esetleg
fel is fedezi a veszélyt, nem hiszi el, hogy a baj valóban bekövetkezhet, és addig próbál semmit sem változtatva működni, amíg már menthetetlenné válik a helyzet. A társaság feléli a vagyonát, s – mivel a hitelek mögé garanciát is kell állítani – az egzisztenciája is odalesz. Pedig egy időben megkötött csődegyezség után már több cég talpra állt. Még a felszámolási egyezség is ad némi esélyt. Igaz, ott már a felszámoló kezébe kerül a döntés, ő rendelkezik a vagyonnal, neki kell dönteni arról, mi legyen a vállalkozással, és amennyiben értelmét látja, neki kell megállapodnia a hitelezőkkel.

Jóbai Gábor bírósági végrehajtó szerint a kkv-k tekintetében külön kell kezelni azokat, amelyeket egyértelműen csalárd céllal alapítanak – jellemző eset, amikor 60-at egy 20 négyzetméteres lakásba, cégtemetőbe jelentenek be –, valamint azokat, amelyeket jó szándékkal, reálisnak tűnő üzleti tervvel indítanak, de számításaikat nem sikerül valóra váltani. Egy biztos – teszi hozzá –, véletlenül egy vállalat sem futhat bele a végrehajtásba, mert azt bírósági vagy közjegyzői procedúra előzi meg. A tulajdonosok, cégvezetők azonban – ért egyet Somogyi Ferenccel – gyakran a csodára várnak, és nem képesek szembesülni a bajokkal. Pedig egy időben megkezdett egyeztetéssel megelőzhető a végrehajtás, és a betartott ígéret csökkentheti, elviselhetőbbé teheti a terheket. Aki viszont belefut a végrehajtásba, annak azzal kell számolnia, hogy az eljárás során a kicsik és a nagyok is egy megítélés alá esnek, s a procedúra nem változik azzal, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerepét az Igazságügyi Minisztérium vette át.

Letöltések
Download this file (Tonk EMil cikk Figyelő lapba.pdf)Tonk EMil cikk Figyelő lapba.pdf6065 kB

Vissza