Szövetségünk interjút készített a 26. Országos Marketing Konferencia támogatójával és kiállítójával, az IBUSZ hálózati - és marketing igazgatójával, Termes Nórával. Az interjúból kiderül, hogy miért váltak a konferencia főtámogatójává, valamint, hogy miben tudják segíteni a "marketing hősöket".

Miért váltak a 26. Országos Marketing Konferencia támogatójává és kiállítójává?

Már tavaly újraindult az együttműködésünk a Magyar Marketing Szövetséggel. Kiállítóként és nézőként is részt vettünk a 25. Országos Marketing Konferencián és annak sikere után örömmel jelentkeztünk az ideire is. A konferencia témaválasztása és előadói meggyőztek bennünket, hogy érdemes jelen lennünk idén is. A megjelenésünk apropóját az is adta, hogy szívesen mutattuk be a szakmának megújult és a piacon egyedülálló, megjelenésében és témájában is prémium katalógusunkat, mely „Álomutak 2015 és 2016” utazóinak címet kapta. Szeretnénk a marketing szakma utazási partnerévé válni.

Az IBUSZ miben tudja segíteni a „Marketing Hősöket”?

Mivel a Marketing Hősök általában vezető beosztású, munkájuk által rendkívül elfoglalt emberek, így úgy gondolom számukra a legnagyobb segítség, hogy az (üzleti) utak megszervezésének terhét a külön erre szakosodott csapatunk bevonásával teljes mértékben levesszük a vállukról. Legyen az csak egy repülőjegy foglalás, vagy akár egy komplett programokkal teli utazás megszervezése.

A jutalom utaztatás, mint motivációs eszköz mennyire elterjedt a cégek körében?

Nagyon és egyre inkább. Akár egyéni, akár csoportos utazásról van szó, nagyon vonzó jutalom, hiszen élményt adni egy életre szól. Ha egy cégtől többen utaznak, az pedig egy komoly csapatépítő eszköz is. Cégeink évről évre újdonságokat kérnek, aminek mi örömmel teszünk eleget. A hagyományos üdülések, városlátogatások mellett egyre gyakoribb kérés, hogy valamilyen extra, különleges eseményt, kalandot, akár extrémitást is csempésszünk a programba.

Miben más az IBUSZ mint más utazási irodák?

Az IBUSZ 113 éves múltjával, 1,5 Milliárdos alaptőkéjével, közel 60 elemű országos irodahálózatával, éves 14 Milliárd forint árbevételével egyedülálló a magyar turisztikai piacon. Több mint 25 különböző utazáshoz kapcsolódó szolgáltatásunkkal, minden igényt kielégítő utazási választékkal állunk céges és lakossági ügyfeleink rendelkezésére.

Hogyan oldható meg, ha például Karácsony alkalmával egy meglepetés úttal szeretnénk kedveskedni hozzátartozónknak, családtagunknak, de nem vagyunk benne biztosak, hogy milyen úti célnak örülne a legjobban?

Az IBUSZ ajándékutalvány vásárlása kitűnő választás lehet ilyen esetben. A tetszőleges összegben vásárolható, 1 évig országos hálózatunk valamennyi irodájában beváltható utalványainkat valamennyi kül - és belföldi szervezett és egyéni, testre szabott utazásra, repülőjegy vásárlásra, szállásfoglalásra is felhasználhatja a megajándékozott, de adott esetben színház- koncert-vagy meccsjegyet is vásárolhat belőle akár külföldre, akár belföldre. Utazási tanácsadóink pedig készséggel segítenek, hogy a megajándékozott olyan utat válasszon, ami valóban maradandó, életre szóló élményt nyújtson számára.


Vissza