2015-ben Faragó Hildától olvashattuk, hogy napjaink turistái számára a város adottságai, a látványosságok már nem elegendőek, élményekre vágynak. Ezeket örömmel osztják meg, melyhez a leginkább kézenfekvő megoldás az okostelefonok és a közösségi média használata. Korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk az okostelefonos applikációk és a készülékek technológiai lehetőségeivel, azonban érdemes hangsúlyt fektetni arra is, hogyan jön keletkezik az utazási döntést segítő tartalom, milyen összetevőkből áll ez a tartalom, és ki hozza ezeket létre.

2015-ös kutatási eredmények (Xiang és társai több különböző folyóiratban, például a Journal of Travel Research-ben) alapján a közösségi médiának egyre nagyobb befolyásoló hatása van a turisztikai döntésekre. A közösségi média már nem csak abban segít, hogy hol ebédeljünk, mit nézzünk meg egy városban, hanem már azt is nagy mértékben befolyásolja, hogy hol töltjük el a szabadidőnket, melyik város választjuk nyaralásunk úticéljaként.

A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy a 2010-es évek elejére az internet használata a turisztikai jellegű információk megszerzésében telítődött. Azonban a telítődés ellenére a “piac” erőteljes átrendeződését figyelhetjük meg. Míg 2007 és 2012 között az online utazási portálok és a keresőmotorok utazási célú használata nem változott, addig a fotó- és videómegosztó oldalak (mint például az Instagram vagy a YouTube) döntést befolyásoló hatása 8%-kal (3%-ról 11%-ra) nőtt. A közösségi hálózat oldalainál (például a Facebook) még ennél is nagyobb növekedést tapasztalhattunk az utazási döntések befolyásolásában. 3%-ról 16%-ra nőtt az ezen oldalakon megjelenő fogyasztói tartalmak hatása 2012-re.

Amennyiben az utazást megelőző információ gyűjtési szakaszt vizsgájuk, a közösségi médiában három rutincselekvésben is jelentős növekedésre mutatnak rá Xiang 2015-ös kutatásai: Egyrészt 2012-re 5 év alatt majdnem 15%-kal nőtt a utazási célú kommentárok és értékelések olvasása, ez 2012-ben így már 40% fölött jár a befolyásoló hatásával. Másrészt pedig 15%-kal nőtt az utazási élményeket megörökítő videók nézése (2012-ben közel 30%-on állt így) illetve a blogok olvasása is jelentőssé vált 8%-os növekedéssel (2012-ben 24%-os befolyásoló hatással)

A generációk közötti eltérések is világosan mutatják, hogy az Y és Z generáció egyre erőteljesebben táplálkozik a közösségi média és a közösség együttesen létrehozott tartalmaiból. Mind a fotó- és videómegosztó oldalak, mind pedig a közösségi hálózat oldalai jóval nagyobb arányban szerepelnek a fiatalabb generációk turisztikai információ gyűjtési forrásai között.

Ráadásul a felmérésben résztvevők között évről évre egyre nagyobb az egyetértés, hogy ezek a források megbízható információt adnak arra vonatkozóan, hogy hol vásároljunk, hol étkezzünk, mit nézzünk meg és melyik szálláshelyet válasszuk. Sőt egyre többen már online előre meg is rendelik a különböző szolgáltatásokat a szoba foglalása és repülőjegy megvétele mellett: leginkább a látványosságok, koncertek, előadások belépőit vásároljuk meg elektronikusan az utazás előtt, de nem ritka az sem, hogy sporteseményekre vagy rövidebb, idegenvezetéses túrákra is már otthonról kifizetjük a belépő árát.

Iványi Tamás, a BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszékén doktorandusza

További források:

Xiang, Z. – Wang, D. – O’Leary, J. T. – Fesenmaier, D. R. (2015): Adapting to the Internet: Trends in Travelers’ Use of the Web for Trip Planning, In: Journal of Travel Research. 54. évf., 4. szám, pp. 511-527.

Xiang, Z. – Kim, H. – Fesenmaier, D. R. (2015): Use of the Internet for trip planning: A generational analysis, In: Journal of Travel and Tourism Marketing. 32. évf., 3. szám, pp. 276-289.


Vissza

hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom: Igen

Partnereink

Kapcsolat

mail  marketing@marketing.hu

phone  +3630 297 2139, +3620 245 8796

place  1142 Budapest, Kassai utca 71.