Hírlevélre regisztráció
Ha szeretne értesítést kapni friss híreinkről, rendezvényeinkről, irat-
kozzon fel rendszeres hírlevelünkre!


Rádióbeszélgetés a könyvről Bohnné Keleti Katalinnal és Dr. Simon Andrással (meghallgatáshoz kattintson ide)

HÍREK
2010. szeptember 1.
A honlapod a holnapod! - idén is kiírtuk „Az Év Honlapja” pályázatot

Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat „Az Év Honlapja” pályázatot.

Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
2009. november 13.
Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
2009. október 15.
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.

2009. október 1.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
2009. szeptember 15.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
2009. augusztus 7.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
2009. május 14.
Nagy sikerrel zárult az NFGM támogatásával megvalósult KKVk-nak szóló szakmai képzéssorozat.
2009. február 11.
Juhász Violetta váltja Bohnné Keleti Katalint a Magyar Marketing Szövetség főtitkári posztján.
2009. február 10.
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
2008. november 15.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében

A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!

2008. szeptember 19.
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon

· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?

Van egy jó hírünk!

2008. május 7.
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
2007. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2007-es archiv híreinket.
2006. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2005-2006-os archív híreinket.




Hírek     

A beszerzés optimalizálása workshop
2008. május 7.
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.

MEGHÍVÓ

A beszerzés optimalizálása

- Marketing és controlling a beszerzésben -

című interaktív workshopra

2008. május 7.

1000-1600 óra között

Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr utca 35. Andrássy terem)

A részvételt ajánljuk

Mindazoknak, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.

A nap programja:

900 - 1000 Regisztráció

1000 - 1010 Köszöntő, bevezető

1010 – 1200 Beszerzés, Controlling – Beszerzési controlling

Kiss Zsuzsanna, az MCS Kft. vezető tanácsadója és

Jordán Éva az MCS Kft. junior gazdasági tanácsadója

„kis fogalomtisztázás” a témában (prezentáció interaktív

elemekkel):

Beszerzés: beszerzési stratégiák és beszerzési

megoldások, Módszerek operatív szinten

Controlling: controlling és funkcionális controlling

Beszerzési controlling pozícionálása

1200 – 1300 Ebéd

1300 – 1400 Beszerzési marketing (prezentáció, beszélgetés)

Bohnné Keleti Katalin, a Magyar Marketing Szövetség

főtitkára, az Argumentum Kft. ügyvezetője

1400 – 1420 Kávészünet

1420 –1550 Döntéstámogató controlling, avagy tudatos irányítás mutatószámokkal Mutatószámos feladatmegoldás közösen

Kiss Zsuzsanna és Jordán Éva vezetésével

1550 – 1600 Összegzés, zárás

Jelentkezés

„A beszerzés optimalizálása

című interaktív workshop-ra

Időpontja: 2008. május 7. (szerda)

Helyszín: Hotel Veritas (1143 Budapest, Mogyoródi út 8.)

Részvételi díj: MMSZ tagoknak: 29.000.-Ft + Áfa

Nem MMSZ tagoknak: 39.000.-Ft+ Áfa

A részvételi díj tartalmazza a frissítőket, kávét, ebédet és az írásos anyagot is.

Jelentkezés: a Magyar Marketing Szövetség címén levélben, faxon, e-mailen:

1139 Budapest, Petneházy u.50-52.. Telefax: 236-7319,

e-mail: marketing@marketing.hu

Jelentkezési határidő: 2008. május 5.

A részvétel lemondását 2008. április 30-ig tudjuk figyelembe venni!

A határidőig történt lemondások esetén a befizetett részvételi díjat visszatérítjük.

További információ a Magyar Marketing Szövetség Titkárságán.

Telefon: 221-0639 vagy 220-9210

Honlap: www.marketing.hu, e-mail: marketing@marketing.hu

"---------------------------------------------------------------------------------------------------

JELENTKEZÉSI SZELVÉNY

(másolható)

Jelentkezem az

„A beszerzés optimalizálása”

című interaktív workshopra

Név:_____________________________________________________________________

Vállalat neve:______________________________________________________________

Munkaköre:_______________________________________________________________

Címe:____________________________________________________________________

Tel/Fax:________________________________e-mail:_____________________________

Tagja vagyok az MMSZ-nek, igen / nem. Belépési nyilatkozatot kérek / nem kérek.

(A kívánt részek aláhúzandók!)

Aláírás:____________________________


 

Honlap térkép | Elérhetőség | Adatvédelem