Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon
· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
A linkre kattintva megtekintheti a 2005-2006-os archív híreinket.
Hírek
Sajtóközlemény
2008. november 15.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Budapest, 2008. július 15. - Szakmai elemzést készíttetett a Magyar Marketing Szövetség a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. A kutatás eredményei szerint az elmúlt években folyamatosan nőtt a vállalatok működésében a marketing szerepe, de ezt egyelőre sem a szervezeti döntéshozatalban való szerep sem az éves ráfordítások nem tükrözik. A cégek éves árbevételüknek átlagosan mindössze 3%-át költik a piacra jutás és/vagy piaci jelenléttel kapcsolatos tevékenységekre.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) megbízásából készített felmérés közel 100 hazai vállalatot és azok marketing vezetőit, szakembereit kérdezte meg a marketing tevékenységgel kapcsolatban. A kutatás célja az volt, hogy feltérképezze, hol helyezkedik el a vállalati irányítási rendszerben a marketing tevékenység, milyen szerepe van a cég működésében, és milyen attitűdöket társítanak hozzá a szervezeten belül.
A kutatás megmutatta, hogy a marketing szerepe az elmúlt években folyamatosan nőtt, ugyanakkor ezt nem minden esetben követte a szervezeti struktúrába való megfelelő illesztés. Még ma is a vállalatok 40%-ának nincs önálló marketing szakterülete, amelynek legtöbbször ennek költséges voltát, és a megfelelő szakemberek hiányát jelölték meg indokként a válaszadók. Az is a jövőbeli fejlődési lehetőségekre nyújt alapot, hogy a megkérdezett vállalatok mindössze 40%-ánál volt meghatározó szerepe a marketingnek a cégek stratégiai döntéshozatali folyamatában. Szerencsésnek tekinthető ugyanakkor, hogy a cégek 2/3-ánál, ahol rendelkeznek ilyen feladatokat ellátó szakterülettel, ott a funkció közvetlenül a felsővezető/felsővezetés irányítása alá tartozik (78%).
Kozák Ákos az MMSZ nemrég megválasztott elnöke a kutatás eredményeit bemutató mai sajtótájékoztatón kiemelte: "Ahogyan azt az adatok is bizonyítják, a marketing értelmezése ma a szakmabeliek számára sem egyértelmű. Sokan mindössze a marketingkommunikációt (reklám, eladáshelyi ösztönzés, direkt marketing stb.) tekintik ide tartozónak, holott a marketing egy vállalatvezetési szemlélet és eszköz, mely a termékfejlesztésen, árazási politikán, pozícionáláson, kommunikáción és fogyasztói kutatásokon stb. keresztül biztosítja, hogy az adott termelő vagy szolgáltató vállalat sikeresen tudjon piacra lépni, ott megmaradni és hosszú távon jelen lenni."
Kozák Ákos a MMSZ egyik kiemelt feladatának tekinti, hogy a következő években valódi ernyőszervezetként, a marketing szakma számos területét integráló szövetségként lépjen fel, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a marketing tevékenység és a marketing szakemberek megítélése a vállalatokon belül is a megfelelő helyre kerüljön.
Az MMSZ által készíttetett kutatás kitért a Magyar Marketing Szövetség ismertségének és megítélésének vizsgálatára is, melynek eredményeiről Simon András, alelnök elmondta: "a Szövetség nagyon jó alapokról indul, hiszen ismertsége magas (87%) és a megkérdezettek fele szerint magas presztízsnek is örvend. Ugyanakkor a fejlődésre mindig van tér, s az új elnökség elkötelezett a meglévő értékekre építő megújulás mellett. Céljaink között szerepel az MMSZ újrapozícionálása, amely mind küldetésünkben, mind külső megjelenésünkben látható lesz majd. Szeretnénk, ha a szövetség néhány éven belül a marketing szakma mértékadó integráló szervezetévé válna, melynek véleményét a szakértőkön túl, a szélesebb közvélemény: vállalati és szakmapolitikai döntéshozók is kikérnék, és iránymutatónak fogadnák el."
A kutatás részletes eredményei és módszertana elérhető a Magyar Marketing Szövetség honlapján: