Hírlevélre regisztráció
Ha szeretne értesítést kapni friss híreinkről, rendezvényeinkről, irat-
kozzon fel rendszeres hírlevelünkre!


Rádióbeszélgetés a könyvről Bohnné Keleti Katalinnal és Dr. Simon Andrással (meghallgatáshoz kattintson ide)

HÍREK
2010. szeptember 1.
A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat „Az Év Honlapja” pályázatot.

Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
2009. november 13.
Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
2009. október 15.
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.

2009. október 1.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
2009. szeptember 15.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
2009. augusztus 7.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
2009. május 14.
Nagy sikerrel zárult az NFGM támogatásával megvalósult KKVk-nak szóló szakmai képzéssorozat.
2009. február 11.
Juhász Violetta váltja Bohnné Keleti Katalint a Magyar Marketing Szövetség főtitkári posztján.
2009. február 10.
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
2008. november 15.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében

A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!

2008. szeptember 19.
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon

· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?

Van egy jó hírünk!

2008. május 7.
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
2007. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2007-es archiv híreinket.
2006. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2005-2006-os archív híreinket.




Hírek     

Országos Marketing Konferencia 2009. november 18-19.
2009. december 5.
"Marketing nélkül nem megy!" címmel a Magyar Marketing Szövetség november 18-19-én rendezte meg Országos Marketing Konferenciáját.




"Marketing nélkül nem megy!"
19. Országos Marketing Konferencia

Ramada Hotel & Resort Lake Balaton
Balatonalmádi

2009. november 18-19.

Nyitó plenáris ülés – november 18. 10.00 - 12.00

Köszöntő: Keszey János, Balatonalmádi Polgármestere

Megnyitó: Kozák Ákos, az MMSZ Elnöke, a GfK Piackutató Kft. Ügyvezető igazgatója

Előadók:

  • Kozák Ákos, az MMSZ Elnöke, a GfK Piackutató Kft. Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: Ráncelvarrás vagy sminkelés - Avagy van-e valódi változás a marketingben
  • Prof. Csermely Péter, Hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris, Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Egyetemi tanára
    Előadásának címe: Mire tanítanak bennünket a sejtjeink hálózatai; avagy hogyan lesz a válságból esély?
  • Prof. Törőcsik Mária, a Dr. Törőcsik Mária Inspiráció Kft. Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: Marketingkihívások, marketing reakciók

Szekcióülések – november 18. 13.00-15.30

1. szekció: Trade marketing innovációk itthon és külföldön

Szekcióvezető: Hermann Zsuzsanna, a Trade Magazin Általános Menedzser-főszerkesztője

Előadók:

  • Havasiné Kátai Ildikó, a POPAI főtitkára
    Előadásának címe: POPAI kitekintések a nagyvilágba
  • Dr. Réti István, a Pesti Forma Display Kreatív Igazgatója
    Előadásának címe: Sikeres megbízások, szép eredmények
  • Pusztai Enikő, a POS Media Kommunikációs vezetője
    Előadásának címe: Regionális sikereszközök általában és közelgő szezonban -Nemzetközi és hazai instore kommunikációs megoldások a POS Media Hungary eszközeinek segítségével
  • Tichy Ákos, az Idea Zone tulajdonosa
  • Pattzai Szabolcs, a Heineken Trade Development Managere
    Előadásának címe: Vásárlói döntést befolyásoló tényezők a szemkamerás vizsgálat alapján
  • A szekcióbeszélgetéshez Barathy Tamás, a Spar Magyarország akciószervezési vezetője is csatlakozik.

2. szekció: Ki vagy Te, fogyasztó?! - Fogyasztói magatartás

Szekcióvezető: Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az MMSZ Elnökségi tagja, a Groupe ESSCA Magyarország Alapítvány, programigazgatója Társvezető: Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség Ügyvezető Alelnöke, a Stúdium 2000 Bt Ügyvezető Igazgatója

Előadók:

  • Bohnné Keleti Katalin, az MMSZ Elnökségi tagja, az Argumentum Kft Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: Miért pont azt, vagy netalán ezt?
  • Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség Ügyvezető Alelnöke, a Stúdium 2000 Bt Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: A fogyasztói döntések logikája
  • Pászti Balázs, a Szamos Marcipán Kft. Marketing Tanácsadója
    Előadásának címe: Eredményes KKV válaszok a fogyasztói igények változására
  • Steigerwald Krisztián, a GfK Hungária Piackutató Kft. Kutatási Igazgatója
    Előadásának címe: Fogyasztó vs. Vásárló - hogyan mérhető a tudatalatti?
  • Dr. Árva László, a Group ESSCA Magyarország Alapítvány professzora
    Előadásának címe: A KKV-k új célcsoportja

3. szekció: Kívül-belül hatékonyan – az integrált kommunikáció módszerei- különösen most

Szekcióvezető: Dr. Piskóti István, az MMSZ Elnökségi tagja, a Miskolci Egyetem Marketing Intézet Igazgatója Társvezető: Farkas Szilvia, a Siemens Magyarország Kommunikációs Igazgatója

Előadók:

  • Dr. Piskóti István, Miskolci Egyetem Marketing Intézet Igazgatója
    Előadásának címe: Integrált kommunikáció rendszere és gyakorlati alkalmazásai
  • Farkas Szilvia, a Siemens Magyarország Kommunikációs Igazgatója
    Előadásának címe: Siemens válaszok - Integrált kommunikáció a megatrendek mentén
  • Kurdi Mónika, a MÁV Cargo Zrt. Marketing Vezetője
    Előadásának címe: Új identitás, és arculat-integrált kommunikáció feladatai
  • Dr. Tasnádi József, Marketing szakértő, Tasnádi Tourism Trade Consulting Vezetője
    Előadásának címe: Az integrált kommunikáció specifikumai a turizmus területén
  • Bognár Bertalan, a Magyar Posta Zrt. Marketing vezetője
    Előadásának címe: I love my boss! Egy integrált kampány másképp.
  • Koncz Gábor, a ZSERON Kft. Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: On-line megoldások az integrált kommunikációban

Szekcióülések - november 18. 16.00 - 18.30

4. szekció: A marketing szerepe a törzs-ügyfélkör kialakításában és megtartásában

Szekcióvezető: Dr. Fixler László, az MMSZ Elnökségi tagja, a Qualifórum Kft. Ügyvezető Igazgatója

Előadók:

  • Dr. Fixler László, az MMSZ Elnökségi tagja, a Qualiforum Vezetési és Marketing Tanácsadó Kft. Ügyvezető Igazgatója
    Nyitóelõadásának címe: Mitől lojális a vevő, avagy hogyan keletkezik a törzsügyfél
  • Balogh Gabriella, a Zseron Kft. Értékesítési- és Marketing Igazgatója Társelőadó: Salgó Péter, a Progresszív Magazin Ügyvezető Igazgatója
    Elõadásuk címe: Szolgánk a szoftver; mérünk, csábítunk, gondozunk, megtartunk
  • Kapitány József, Közgazdász, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola oktatója
    Elõadásának címe: Az ügyfélmegtartás 13+1 szabálya
  • Nyerges Attila, Mérnök, Közgazdász, a Qualifórum Vezetési és Marketing Tanácsadó Kft. Igazgató- helyettese
    Elõadásának címe: Törzsügyfelek kezelése és akvizíció
  • Szalai Judit, Közgazdász, az Ivanics Kft. Marketingvezetője
    Elõadásának címe: Törzsügyfélkör-program az Ivanics Kft. gyakorlatában

5. szekció: „ A tyúk, a malacka és a gerilla” – Gerilla megoldások a világhálón

Szekcióvezető: Varga István, az MMSZ Elnökségi tagja, a Manta Marketing Kft., Ügyvezető Igazgatója

Előadók:

  • Bonyhádi Gábor, a ReVision Marketing Kft. Ügyfélkapcsolati Igazgatója
    Előadásának címe: Költségcsökkentő gerilla megoldások a gazdasági válság idején
  • Boros Botond, a Carnation tanácsadója
    Előadásának címe: Ismerős fogyasztók - marketing a közösségi médiában
  • Holman Endre, a General Média ügyvezető igazgatója,
    Előadásának címe: Közösségek előnye és hátránya az online térben
  • Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország platformtechnológiai szakértője
    Előadásának címe: Webvideó vs. premium online szolgáltatások
  • Eszes István, a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Marketing tanszék vezetője
    Előadásának címe: "A postabélyegtől a Google Wave-ig avagy miért nem boldogulnak a kommunikációs eszközök a vírusmarketing nélkül.”
  • Szutor Ferenc, az Adverticum Zrt. kereskedelmi Igazgatója
    Előadásának címe: Hogyan lehet az interneten a gerillamarketinget mérni?
  • Kálmán Tamás, az Etarget Informatikai Adatszolgáltató Zrt.- Country Manager-re
    Előadásának címe: Gerillamarketing - egyszerű lépések az interneten
  • Weiser István - webvizionista a Webvizio.hu kreatív igazgatója
    Előadásának címe: Gerillázás videóval - a webvideó használatának 7 sikerterülete.

Szekcióülések – november 19., 9.30 - 12-00

6. szekció: Hatékonyság – Controlling

Szekcióvezető: Kozák Ákos, az MMSZ Elnöke, a GfK Hungária Piackutató Kft. Ügyvezető Igazgatója

A szekció társvezetője: Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt. Marketing Igazgatója

Előadók:

  • Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt. Marketing Igazgatója
    Előadásának címe: „Amit mérni tudsz az megítélhető”
  • Dr. Bíró Péter, a BP International Business Promotion Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: MÁV: az ár-rendszerváltás szüksége és az árrendszer-váltás lehetősége, egy eset tanulságai
  • Durugy András, az MMSZ Elnökségi tagja, a D&T Magyarország Kft. Ügyvezető Igazgatója, Társelőadója: Dr. Majorosi Emese, a Pannon GSM Távközlési Zrt. Sajtó - és információs Igazgatója
    Előadásuk címe: Kommunikációs hatékonyságmérés – saját kifejlesztett módszerrel
  • Kerekasztal beszélgetés

7. szekció: A dolgozói branding – Egy sikeres márka házon belül indul!

Szekcióvezető: Dr. Simon András, az MMSZ Általános Alelnöke, az Ispiro Consulting Kft. , Senior partnere

Előadók:

  • Dr. Simon András, az MMSZ Általános Alelnöke, az Ispiro Consulting Kft. Senior partnere
    Előadásának címe: Kint is vagyok, bent is vagyok! Az inside outbranding.
  • Tonk Emil, a Stúdium 2000 Bt., Ügyvezető Igazgatója,
    Előadásának címe: Munkatársaink, mint a márka első számú nagykövetei
  • Mezriczky László, az Ispiro Kft. Ügyvezető Igazgatója
    Előadásának címe: Ki szereti a meccset már az öltözőben elbukni? Hogyan lehetünk sikeresek a dolgozói márkaképviseletben?
  • Kiss Adél Erzsébet, a Magyar Telekom HR szakértője
    Előadásának címe: Minden napi hősök. A Magyar Telekom gyakorlata.
  • Kerekasztal beszélgetés

Kerekasztal beszélgetés – november 19. 12. 20 - 13. 00

Beszélgetés a fogyasztóvédelemről

Egyszer élünk...De hogyan?
Tudatossá válás: kihívás mindenkinek

A beszélgetést vezeti: Vajda Márta, szerkesztő-újságíró, a Magyar Marketing Szövetség Nonprofit Klubjának Vezetője, az Akontroll.hu felelős szerkesztője

Felvetések Amiben egyezünk: mindannyian fogyasztók vagyunk, általában szeretünk "jól járni", és nem szeretjük, ha becsapnak
Amiben különbözünk: Ki-ki meddig nyújtózik? Mit, hol, mikor vesz meg, és hogyan reklamál, reklamál-e vagy csak tájékozatlanságból eredően "hőbörög".

Kérdések:

  1. Hogyan érvényesítjük jogainkat ...Ezeket értelmi ,érzelmi, kulturális lehetőségeink nagyban meghatározzák.
  2. Vállalunk-e felelősséget saját -mindennapi- döntéseinkért?
  3. Tudjuk-e, hogy a jogainkon túl vannak -min. tájékozódási, és olvasási- kötelezettségeink is...vagy "én nem tehetek semmiről" címmel csak más lehet a hibás a sérelmekért? (pl.: az "apróbetősrész " és annak írója)
  4. Valóban tudatosak, vagy csupán (okos)kodók vagyunk?

    A tudatos fogyasztó kihívás: a törvényhozók, a hatóságok, a gyártók, kereskedők, a marketing-reklám szakemberek, a fogyasztóvédők...végső soron mindenki számára.
    Mindannyian most "tanuljuk". A végeredmény közös.

    A kerekasztal beszélgetés során meghívott szakértőkkel-pszichológussal, ügyfélelégedettség-szakértővel, filozófus-ujságíróval, és hatósági szóvivővel- az egyén felelősségvállalás képességéről, a döntéseink pszichológiai és/vagy anyagi hátteréről, "az eladósodást" is eredményező vásárlási lázról, a marketing nyomásáról - a mézesmadzagok "csábításáról", valamint a hatósági ellenőrzésekről, ügyfélszolgálati reklamációkezelésekről, fogyasztóvédelmi törvényről és a tudatos fogyasztóvá válást támogató kezdeményezésekről , együttműködésekről, tájékoztatásról beszélgetünk.

    Felkért szakértők:
    • Bácskai Júlia, pszichológus, "szabadszóműves" Pszichoszínház
    • Bohnné Keleti Katalin, a Magyar Marketing Szövetség Elnökségi tagja, Marketing-és ügyfélelégedettség-szakértő, az Argumentum Kft. Ügyvezető Igazgatója
    • Görög Mária, filozófus-újságíró, Szabad Eklektikus Műhely
    • Dr. Kathi Attila, főosztályvezteő, szóvivő, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

    Szekció leírások:

    Trade marketing innovációk itthon és külföldön szekció leírása:

    Milyen eszközökkel lehet sikeres az értékesítés, az eladás helyén napjainkban itthon vagy a világ másik pontján? Hogyan változtak a vásárlási trendek, amit csak hatékony eszközökkel tudunk a mai gazdasági környezetben befolyásolni? Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok, amik alapján ismét újításokkal készítünk a piac legizgalmasabb szezonjára? … Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ szekciónk előadóinak társaságában.

    Ki vagy Te, fogyasztó?! - Fogyasztói magatartás szekció leírása:

    „A fogyasztói szokások változása” szekcióban elhangzó eladások arra keresik a választ, hogy milyen irányban és milyen intenzitással változnak a magyar fogyasztók vásárlási és viselkedési szokásai az átalakuló gazdasági, technológiai és társadalmi feltételek között. Az előadók rámutatnak arra, hogy ezeknek a változásoknak a hatására a vállalatok milyen típusú és jellegű feladatokkal, kihívásokkal és akadályokkal szembesülnek stratégiai és operatív szinten egyaránt.

    Kívül-belül hatékonyan – az integrált kommunikáció módszerei- különösen most szekció leírása:

    Integrált kommunikáció szükségessége és technikái
    A szekció célja, hogy példákkal, elemzésekkel bemutassa:

    • miért és mikor válik meghatározó sikerfeltétellé egy vállalkozás életében a különböző szervezeti egységeinél (marketing, PR, értékesítés, ügyfélszolgálat stb.) folyó kommunikációs tevékenységek koordinálása
    • hogyan kell integráltan megtervezni a kommunikációs tevékenységet
    • milyen szervezeti és személyi kritériumok mellett működhet az integrált kommunikáció
    • mennyivel hatékonyabb pénzügyileg egy integrált kommunikáció, hogy alakítható ki controllingja
    • milyen módon, technikákkal biztosítható a célok, üzenetek és eszközök összhangja
    • miben különbözhet a nagy- és kisebb vállalkozások, non-business szervezetek vagy éppen települések integrált kommunikációs gyakorlata

    A marketing szerepe a törzs-ügyfélkör kialakításában és megtartásában szekció leírása:

    • Kit tartunk törzs-ügyfélnek?
    • A vevői életciklus és a törzs-ügyfélkör összefüggései
    • A vevői elégedettség kialakítása, lojalitás elérése
    • Mennyi marketing (költség) et fordítunk a törzsügyfél-körre? Igaz-e itt is a 20-80 szabály?
    • Ügyfélmegtartás mindenáron
    • Törzs-ügyfélkör nyilvántartása, kezelése, a vevőkapcsolatok menedzselése, CRM
    • Specifikus, törzs-ügyfélkör kialakítására és megtartására fordítandó marketing eszközök

    „ A tyúk, a malacka és a gerilla” – Gerilla megoldások a világhálón szekció leírása:

    „Színezd újra, Színezd újra, az életed, ha megfakulna.” Magna Cum Laude
    Az emberiség életében mindig jelentős szerepe volt a vírusoknak. Egy vírus („méreg”) megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva több százezer példányban is lemásolhatja magát, ezzel a vírusgazda módosítja saját szervezetét. Érdekes adalék, hogy az 1918. évben kitört spanyolnátha („La Grippe”) járvány több áldozatot szedett, mint az egész első világháború”. A vírus a legintelligensebb élőlény a földön.” - állítják Nobel-díjas virológusok. Hogy miért? Mert folyamatosan alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz, ezáltal változik egész felépítésük, és persze terjednek és terjednek. Az ember valójában mindig csak védekezik a vírusok ellen. Az pedig töretlenül, mindig megújult erővel támad és újratámad. A vírusok közöttünk élnek, az otthonunkban, Mexikóban és az Interneten. És ha máshol nem is, de a világhálón biztosan övék a jövő. Gerilla megoldások a világhálón!

    Itt az idő, hogy megismerjük az online- marketing legújabb eszközeit. A konferencia online szekciója gyakorlati példákon keresztül szeretné bemutatni az online eszközök vállalati alkalmazásának lehetőségeit.

    Hatékonyság – Controlling szekció leírása:

    A Procter&Gamble alelnöke, Kimberly B. Dedeker szerint a mérés elengedhetetlen minden egészséges üzlethez. A Magyar Marketing Szövetség magáénak vallja ezt a filozófiát, és 2008-ban célul tűzte ki, hogy programot indítson a marketing controlling és marketingmérések érthetőbbé tételéért és egyre nagyobb méretekben történő kiterjesztéséért. A marketing mérési rendszerek bevezetése a hazai vállalati gyakorlatba – ha meg is történt -, nem teljes körű és erőteljesen ágazatfüggő. A pénzügyi szektor és a telekommunikációs szakma, s a nagy nemzetközi FMCG vállalatok elöl járnak ebben a gyakorlatban, s az MMSZ célja az, hogy a gazdasági élet más szereplői is beépítsék működésük mindennapjaiba a marketing controlling eszközeit. A szekció a jelenlegi hazai gyakorlatot térképezi fel, vezető szakemberek segítségével.

    "A dolgozói branding – Egy sikeres márka házon belül indul!" szekció leírása

    A szekció konkrét megoldási lehetőségeket kínál arra, miként lehetnek munkatársaink első osztályú „brand ambassadorok”, azaz a márka elkötelezett nagykövetei.

    Néhány konkrét téma a szekció programjából:

    • Mit értsünk employee branding alatt?
    • Hogyan építsünk márkát belülről: az inside out branding
    • A szervezeti kultúra és viselkedés hatása a márkaépítésre
    • Ügyfélelvárások és valódi tapasztalatok
    • Hogyan kezdjünk hozzá operatív szinten?
    • Employee branding megoldások és tapasztalatok

    A konferencia időbeosztása:

    November 18. szerda:

    Regisztráció:                                 8.30 – tól

    Plenáris ülés:                                10.00 – 12.00

    Ebéd:                                             12.00 – 13.00

    Szekcióülések:                             13.00 – 15.30

    Kávészünet délután:                     15.30 – 16.00

    Szekcióülések:                              16.00 - 18.30

    Esti program:

    Év honlapja díjátadó:                    19.30 – 20.30

    Fogadás:                                       20.30 - tól

    Tokaji Kereskedőház borkóstolója: 19.00 – 19.30

    Év honlapja díjátadó:                   19.30 – 20.30

    Fogadás:                                       20.30 - tól

    November 19. csütörtök:

    Reggeli és Hyde Park megbeszélése: 08.30-09.30

    Szekcióülések:                             09.30 – 12.00

    Kávészünet:                                  12.00 – 12.20

    Kerekasztal-beszélgetés:            12.20 – 13.00

    Ebéd:                                             13.00 - 14.00

    Marketing Túlélőkészlet – szavazás eredményhirdetése,
    sorsolás, könyvbemutató, sajtótájékoztató,konferenciazárás:

                                                         14.00 – 15.00


    Hyde Park Corner Program:



    November 18. (szerda):

    A regisztráció ideje alatt:             09.00 - 10.00

    Az ebéd ideje alatt:                       12.00 - 13.00

    A kávészünet ideje alatt:             15.30 - 16.00

    A technikai szünet ideje alatt:     18.30 - 19.00

| 4 kB

 

Honlap térkép | Elérhetőség | Adatvédelem