Hírlevélre regisztráció
Ha szeretne értesítést kapni friss híreinkről, rendezvényeinkről, irat-
kozzon fel rendszeres hírlevelünkre!


Rádióbeszélgetés a könyvről Bohnné Keleti Katalinnal és Dr. Simon Andrással (meghallgatáshoz kattintson ide)

HÍREK
2010. szeptember 1.
A honlapod a holnapod! - idén is kiírtuk „Az Év Honlapja” pályázatot

Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat „Az Év Honlapja” pályázatot.

Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
2009. november 13.
Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
2009. október 15.
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.

2009. október 1.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
2009. szeptember 15.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
2009. augusztus 7.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
2009. május 14.
Nagy sikerrel zárult az NFGM támogatásával megvalósult KKVk-nak szóló szakmai képzéssorozat.
2009. február 11.
Juhász Violetta váltja Bohnné Keleti Katalint a Magyar Marketing Szövetség főtitkári posztján.
2009. február 10.
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
2008. november 15.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében

A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!

2008. szeptember 19.
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon

· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?

Van egy jó hírünk!

2008. május 7.
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
2007. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2007-es archiv híreinket.
2006. december 31.
A linkre kattintva megtekintheti a 2005-2006-os archív híreinket.




Hírek     

Marketing stratégia tervezés - 2009. december 2.
2009. október 1.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.

MEGHÍVÓ

Marketing stratégia tervezés 

c. workshopra

2009. december 2 -án , (szerda) 10-1700 óra között

Helyszín: Hotel Oriental (1135 Budapest, Fáy utca 61.)

A részvételt ajánljuk A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.

A workshop vezetõje: dr. Bíró Péter

Konkrét témái:

Normál "békeidőben" is fontos, hogy egy-egy vállalkozás meghatározza, hogy merre menjen, de "háborús időkben", azaz válság közepette mindenképpen meg kell határozni az irányokat. A válság mindenkire hat, de nem egyformán, a válság átrendezi a világgazdaságot, s benne a magyar gazdaság szerkezetét is, s ez mindannyiunkat közvetlenül érint.

- Hogyan készüljünk fel erre, milyen teendőink vannak, s főleg, milyen eszközeink annak érdekében, hogy ne csak sikeresen túléljünk, de túllépjünk?

- Mit vizsgáljunk, milyen teendőink vannak, milyen eszközök állnak rendelkezésre? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat - ezek határozzák meg a nap témáit.

A nap programja:

900- 1000    

Regisztráció


1000- 1100    

Mit kell tudnunk a "2008-? Válságról"? (Sajátosságok, következmények és válaszlehetőségek a vállalkozások számára)

1100- 1300    

A stratégiai tervezés válságkörülmények között

1300- 1400   

Ebéd

1400- 1700

Konkrét példák konkrét elemzése, konzultáció

Jelentkezés

"Marketing stratégia tervezés"

című workshop-ra

Időpontja: 2009. december 2-án (szerda)

Helyszín:

Hotel Oriental (1135 Budapest,Fáy utca 61.)

Részvételi díj: MMSZ tagoknak: 29.000.-Ft + Áfa

Nem MMSZ tagoknak: 39.000.-Ft+ Áfa

A részvételi díj tartalmazza a frissítőket, kávét és ebédet és az írásos anyagot is.

Jelentkezés: a Magyar Marketing Szövetség címén levélben, faxon, e-mailen:

1135 Budapest, Fáy u.61. Telefax: 236-0509,

e-mail: marketing@marketing.hu

Jelentkezési határidő: 2009. november 27.

A részvétel lemondását 2009. november 25-ig tudjuk figyelembe venni !

A határidőig történt lemondások esetén a befizetett részvételi díjat visszatérítjük.

További információ a Magyar Marketing Szövetség Titkárságán.

Telefon: 221-0639 vagy 220-9210

Honlap: www.marketing.hu, e-mail: marketing@marketing.hu

JELENTKEZÉSI SZELVÉNY

című workshopra

Név:_____________________________________________________________________

Vállalat neve:______________________________________________________________

Munkaköre:_______________________________________________________________

Címe:____________________________________________________________________

Tel/Fax:________________________________e-mail:_____________________________


Tagja vagyok az MMSZ-nek, igen / nem. Belépési nyilatkozatot kérek / nem kérek.

(A kívánt részek aláhúzandók! - Amennyiben belép a Szövetség tagjai közé a workshopon már a tagoknak járó kedvezménnyel vehet részt!)

(E-mail címe, lakcíme és telefonszáma megadásával Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Marketing Szövetség a későbbiekben hírlevelet küldjön az Ön részére!)

Aláírás:____________________________

Jelentkezem a „Marketing stratégia tervezés”

Wshopmeghivo20091202_2_.doc | 35.5 kB

 

Honlap térkép | Elérhetőség | Adatvédelem