17. Országos Marketing Konferencia
Május 8-9-én 17. alkalommal került megrendezésre a Magyar Marketing Szövetség konferenciája. Az esemény idén a 'Marketing 2027 - Jövőre hangolva' alcímet viselte.
A 17. Országos Marketing Konferencia a délelőtti plenáris előadásokkal vette kezdetét, amely idén kifejezetten a jövőre, a perspektivikus gondolkodásra kívánt koncentrálni. Ennek megfelelően Tonk Emil, az MMSZ alelnöke nyitó beszédében a hétköznapokból való kiszakadás szükségességére, a napi "tűzoltáson" túlmutató perspektivikus gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A Konferencián több mint 40 előadó 6 szekcióban tartott előadást, melyek egy – egy témára fókuszálva térképezték fel a jövő lehetőségeit, feladatait. A szekciók és előadások egymásra épültsége, a plenáris előadások helyi vonatkozása több mint 140 érdeklődőt kötött le, akik új információkkal és új szakmai illetve üzleti kapcsolatokkal lettek gazdagabbak.
Mindezek mellett az esti programok lehetőséget nyújtottak a kikapcsolódásra, jóízű beszélgetésekre, nevetésekre.
Az már a délelőtti előadások címeinek ismeretében tudható volt, hogy az idei program elemeltebben, inkább a perspektívát, a jövő gondolatát, mintsem a konkrét szakmai trendeket középpontba helyezve indul.
Ezt igazolta Dr. Grandpierre Attila csillagász előadása, amely a világegyetem és az emberiség jövőjének kapcsolatát járta körül. A természeti, zenei vagy épp csillagászati analógiákból a vállalatok és vezetőik számára is megszívelendő gondolatokat hámozhatott ki a hallgatóság. Így például a perspektivikus gondolkodás fontosságáról, a harmonikus rendszerek működéséről, vagy arról, hogy "az ember nem az anyag, hanem a lehetőségei gazdája", s "nem az a lényeg, hogy mi mekkora, hanem hogy hogyan tud a lehetőségeivel élni".
Az ő előadását követően kissé összeszűkült az univerzum, és Dr. Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója "Az informatika trendjei" című prezentációjában elsősorban a globálisan integrált vállalatot, mint a jövő megoldását vizsgálta. Mint elmondta, az új szolgáltatások egyre inkább az ipar, a hálózatok és a tartalom metszéspontjában fogalmazódnak meg. Példaként hozta a triple-pay szolgáltatókat, a virtuális tartalmakat vagy a még gyerekcipőben járó távegészségügyet.
A délelőtt záró előadását Spányik Péter, a magyar cégeket többek között exporttanácsadással segítő ITDH vezérigazgató-helyettese tartotta "Irány a Nagyvilág! - de miből?" címmel. A szakember a honi cégek előtt álló lehetőségekre és veszélyekre hívta fel a figyelmet. A példákkal is alátámasztott, elsősorban a kkv-k szempontjából releváns felvetések mellett konklúzióként elmondta: a magyar cégek előtt igen sok lehetőség áll, s azok kihasználásához már most elegendő információ áll rendelkezésükre, ugyanakkor a honi vállalatok még nem elég érdeklődőek.
Az első napi szekcióülések körüljárták, hogy milyen jövőbeni technológiákra és marketing megoldásokra készülhetünk az online marketingben, hogy melyek azok a lehetőségek és előnyök, amelyek elősegítik a franchise vállalatok jövőbeni sikeres stratégiáját, és hogy milyen hatékonyságmérési módszerek, best practice-k alkalmazásával tudjuk számszerűsíteni a marketing hatását.
Az esti fogadást és koktélshow-t megelőzően a Garrison Group ügyvezető igazgatója, Paul Garrison tartott érdekfeszítő előadást „Merre tart a marketing?” címmel, melyben hangsúlyozta az ügyfélkapcsolatok kialakításának fontosságát, és felhívta a hallgatók figyelmét, hogy a jövő már holnap reggel kezdődik, most kell tenni.
A második napon a szekció előadások betekintést nyújtottak a fogyasztói magatartás eddigi és jövőbeli változásaiba, a direkt marketing új trendjeibe, irányzataiba, valamint a forprofit és a nonprofit szektor egymással való kapcsolataiba, a társadalmi tudatformálásra helyezve a hangsúlyt.
A konferenciát záró kerekasztal beszélgetésen a meghívott vendégek arra keresték a választ, hogy a kommunikáció rohamos fejlődésében vajon megmarad-e az igazi odafigyelés, és közelebb kerülhetünk-e a fogyasztókhoz.
| Gazdasági iránytű a KKV-k részére - értékelés |
| 2007. március 5. |
Nagy sikerrel zárult a KKV-k részére indított kedvezményes előadássorozat. A tapasztalatokról és a terveinkről olvashatnak. |
Nagy sikerrel zárult a KKV-k részére indított kedvezményes előadássorozat. A létszám - témától függően - 25 és 50 fő között mozgott. A teljes sorozaton résztvevők véleménye szerint: - A témák aktualitása: 4,83
- Az előadók felkészültsége: 4,66
- Az elhangzottak gyakorlati alkalmazhatósága: 4,59
értéket kapott az 1-5 skálán. A résztvevők jelezték, hogy a későbbiekben is részt vennének ilyen előadásokon. Az MMSZ - a tapasztalatok alapján - meghirdeti a program folytatását ősszel, a további témákban: - Dr. Totth Gedeon - Reklám
- Kőszegi András - Márka
- Dr. Fixler László - Versenyképesség
- Dr. Deli-Gray Zsuzsa - Szegmentáció, célcsoport választás
| Workshop 2007. március 1. | | 2007. február 6. | 2007. március 1-én "A jó vezető" - Vezető vagy Főnök címmel workshopot tartottunk a Hotel Benczúrban. Mindazoknak, aki nemcsak főnök, de jó vezető is szeretne lenni, illetve azon kollégáknak, akiket érdekel a jó vezetés módszertana. |
| Előadássorozat a KKV-k részére 2007. | | 2007. január 8. | Gazdasági iránytű, hogy Ön is biztos célba érjen - speciális előadássorozat indult a KKV-k részére 2007 január 24-én 6 héten át minden szerdán délután 14:00-tól - 17:30-ig. |
|