Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon
· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
A linkre kattintva megtekintheti a 2005-2006-os archív híreinket.
Hírek
2009. november 23.
Ünnepélyes díjátadó gálaest keretében kiosztották az idei "Az Év Honlapja" díjakat Balatonalmádiban, a Hotel Ramadában, a XIX. Országos Marketing Konferencián.
A pályázatra 251 nevezés érkezett.
"Az idén sem volt könnyű dolgunk. A legszorosabb verseny a Szolgáltatás, a Márkasite, illetve a Kormányzat és települések kategóriákban volt."- mondta Varga István, a díj alapítója.
A 11 főből álló szakmai zsűri több ún. kreatív kategóriában nem adta ki "Az Év Honlapja" díjat.
A Közönségdíjat az elmúlt évhez hasonlóan idén is a www.myvip.com közösségi oldal vihette haza.
" Mindig hálátlan dolog szervezőként megszólalni egy zsűrizett verseny után, hiszen ez nem olyan, mint egy 100 méteres síkfutás, ahol egzakt módon látjuk ki ért be elsőnek és ki lett az utolsó. Ezeknek a versenyeknek sokkal több nyertese van, csak hát nem mindenki lehet díjazott. Konkrétabban: azt gondolom, hogy aki már eljutott arra a szintre, hogy számára az online jelenlét olyannyira fontos, hogy nevezi honlapját a legnagyobb hazai versenyen, az csak győztes lehet."- nyilatkozta Béres Ferenc Attila, a pályázat projektvezetője.