Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon
· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
Mit tudunk a marketingről? – A Magyar Marketing Szövetség ismertette a legújabb vizsgálatának eredményeit
Átszövi az életünket, jelen van a mindennapjainkban, befolyásolja a döntéseinket, mégsem tudjuk, mi az. Röviden ez derül ki abból a célzott felmérésből, amit a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) kezdeményezésére a GFK Hungária készített, és aminek eredményeit most tette közzé a Szövetség.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hetedik alkalommal közösen meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázatra idén a minden eddigi évet túlszárnyaló és minden várakozást felülmúló 281 érvényes nevezés érkezett.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a Marketing Tanácsadók Klubja (MATAK) 2008-ban ismét szakmai rendezvényeket tart az IFE Foodapest kiállításon. Az előadások azokkal a marketing témákkal foglalkoznak, amelyek a kis- és középméretű élelmiszeripari vállalatoknak az egyetlen lehetőséget jelentik a fenntartható növekedéshez és a nyereséges működéshez. Ezek a működő marketing stratégia, a sikeres márkaépítés, az internetes kereskedelem és kommunikáció. A téma különösen aktuális most a pénzügyi válság következményeként jelentkező keresletcsökkenés idején. Cégvezetőket, marketingeseket, értékesítőket, kereskedőket és kommunikációs ügynökségek munkatársait várja a kiállítás délutáni rendezvényein az MMSZ és a MATAK.
Az idén is - kapcsolódva az Év Honlapja pályázathoz - megrendezzük az Év Honlapja workshopját, "A honlapod a holnapod" címmel. A workshop mindenki számára hasznos tanácsokkal szolgálhat, melyek segítségével a cégek növelhetik honlapjuk üzleti kihasználtságát.