Dr. Katona Edit emlékének 1 perces néma felállással tisztelgett a marketing szakma a 19. Országos Marketing Konferencia plenáris ülésén. Dr. Katona Edit a Magyar Marketing Szövetség Agár-és Élelmiszeripari Marketing Klubjának volt a vezetője hosszú éveken keresztül. Sokszor nehéz, de kitartó munkásságának köszönhetően az iparág képviselői sok hasznos rendezvényen gyarapíthatták marketing tudásukat. Végső búcsúztatására november 27-én 12.00 órakor a Miskolci Vasgyári temetőben kerül sor. Emlékét megőrizzük!
A Kaposvári Egyetemen, a MOK Konferencia alkalmával 2009. augusztus 25- én többoldalú egyedülálló kooperáció született a tudományos élet szervezetei és a magyar marketingkommunikációs szakma között. Az együttműködést az MTA Bizottságai és a Magyar Marketing Szövetség kezdeményezte. A megállapodás a Magyar Tudományos Akadémia Bizottságai, a Marketing Oktatók Klubja, a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Magyar Reklám Szövetség között jött létre.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
A Civilkomp "Kreativitás és innováció: civil a neved!" címmel szeptember 22 - 23. között a hatodik társadalmi kommunikációs fórumot tart a Promotion kiállítás keretében.
A Magyar Marketing Szövetség a Promotion Kiállításon az idén előadásokkal, és szakmai prezentációval is megjelenik. A szakmai programok az alábbiakban olvashatóak!
A magyar marketing szakma egyik jelentős, mondhatni "emblematikus" alakja volt Dr.Tóth Tamás, aki a Corvinus Egyetem oktatási munkája mellett VIP tagja és szakértője volt a Magyar Marketing Szövetségnek. Ez év januárjában bekövetkezett halála emberi és szakmai veszteség egyaránt. Búcsúztatására február 10-én, a Farkasréti Temetőben került sor, azonban írásaival és szakkönyveivel a jövő szakembereit tanulmányaikban továbbra is segíti.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a marketing szerepe a vállalatok életében
A cégek átlagosan éves árbevételük mindössze 3%-át költik marketingre. A Magyar Marketing Szövetség szakmai elemzést készíttetett a magyarországi vállalatok marketingtevékenységéről. Bővebben a kutatási eredményekről a tovább gombra kattintva olvashat!
Marketingmérések – Új marketing szakkönyv a piacon
· Gondot okoz Önnek marketing módszereinek számszerűsítése?
· Szeretné nyomon követni marketing tevékenységére költött forintjait?
· Kíváncsi, vajon megtérül-e ez az összeg?
· Nem találkozott még olyan szakkönyvvel, amely útmutatóul szolgálna ezeknek a kérdéseknek a megfejtésében?
A részvételt mindazoknak ajánljuk, akik a beszerzéseknél komplex megoldásokra törekszenek, figyelnek beszállítóikra. Várjuk azon vezetőket, munkatársakat, akik tudatosabb elemzésre és értékelésre törekszenek beszerzéseik során is.
Szakmai cél: a legújabb online technikák, alkalmazások, lehetőségek, trendek olyan, a különböző diszciplínákon átívelő gyakorlatias bemutatása, amely vonzó lehet mind a marketing szakemberek, mind a fejlesztők, mind a kreatív szakemberek számára.
A workshop hasznos lehet a KKV szektor vállalatvezetőinek és marketingszakembereknek, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy-egy vállalat tevékenysége továbbfejlesztésének. Tervezze meg saját cége stratégiáját! Az interaktív, nagyon gyakorlatias workshop során kifejezetten a résztvevők igényeihez igazított konkrét helyzeteket (akár saját cégre vonatkozóan) vizsgálunk meg, annak érdekében, hogy egymás tapasztalatai alapján is lássuk potenciális esélyeinket, lehetőségeinket a válság üzleti kezelésére, s a következő időszak üzleti elképzeléseinek kialakítására.
A részvételt ajánljuk: mindazoknak, akik a nagy- és kisebb vállalkozásoknál, szervezeteknél innovációs folyamatok menedzselésében vesznek részt, akiknek feladata a különböző k+f programok, új termékek és szolgáltatások fejlesztésének piaci megfeleltetése, marketing támogatása, az eredmények piaci bevezetése, és meg akarja ismerni – egy több éves kutatói munka eredményeire épülően - az innováció-marketing új módszertani megoldásait, sikeres vagy éppen sikertelen példáinak tapasztalatait, a jó marketing megoldások kialakításának technikáit.
A RÉSZVÉTELT AJÁNLJUK mindazoknak, akik a formálódó Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetek marketing tevékenysége kialakításában, egy város, egy térség marketingje megvalósításában részt vesznek, s keresik a szakmai módszertanra, a konkrét megvalósítás technikáira vonatkozó megoldásokat, meg akarják ismerni mások tapasztalataiból való adaptáció lehetőségeit.