Az autizmussal élő fiatalok támogatása céljából, Kéken is lehet kerek a világ! néven indított kampányt a Gorenje Magyarország az Autistic Art Alapítvánnyal közösen. A szervezet 2006 óta segíti az autizmussal élőket: egyrészről 11, az érintett fiatalok számára létrehozott, civil fenntartású lakóotthon támogatását biztosítja, másrészről művészetterápiás foglalkozást és programot kínál az autizmussal élőknek, amellyel akár bevételhez is juthatnak az alkotások értékesítése révén.
A Gorenje az autizmus világnapjához (április 2.) kapcsolódva olyan konyhai kiegészítőket álmodott újra, amelyekre általában nagy szükség van a mindennapokban. Az egyedi dizájnnal rendelkező termékek elkészítésében az Autistic Art lakóotthonaiban élő fiatalok segítettek: a konyharuhán Kalocsai Nóra műve, míg a konyhai kötényen Kiss Péter alkotása látható.
„Magyarországon jelenleg több tízezer családot érint az autizmus, így például az enyémet is, az egyik fiam is autizmussal él. Tapasztalatból tudom, hogy több figyelmet és támogatást igényelnek, mivel mások az igényeik, ezért türelmes és befogadó emberekre van szükség a környezetükben. Sajnos ez nem minden autizmussal élőnek adatik meg, ezért nagy segítséget jelenthet nekik az Autistic Art Alapítvány munkája. Örömmel tölt el, hogy egy olyan, több évtizedes múlttal rendelkező nagyvállalat, mint a Gorenje, egy ilyen nemes ügy mellé állhatott és arra bíztatok mindenkit, hogy szerezze be a termékeket, támogassa a szervezetet és az autizmussal élőket.” – mondta el Füle Norbert, a Gorenje ügyvezetője.
Az egyedi konyhai kiegészítőket a szervezet oldalán limitált darabszámban lehet megvásárolni, a termékek eladásából beérkezett összeg teljes egészében az Autistic Art Alapítvány részére megy.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk