A szeptember 19-én megrendezésre kerülő Marketing Summitot felvezető podcast-sorozat legfrissebb epizódjában Nagy Zoltán Péter, az OTP marketing és kommunikációs igazgatója volt a vendégünk, aki az elmúlt 75 év marketing tanulságairól számolt be nekünk, 25 évnyi személyes tapasztalattal fűszerezve. Megosztotta velünk, hogy a 75 éves márka miként van jelen 12 országban, 100 leányvállalattal és 17 millió ügyféllel. Megtudhatjuk hogyan néz ki egy ekkora szervezetben a stratégia alkotás, emellett pedig szó esik a beyond banking szemléletről, a jövőbeli tervekről és arról is, hogy miért kapnak kiemelt figyelmet a fiatalok, akikhez - többek között - az elsőként elindított Tik-Tok csatornán keresztül kommunikál a bank.
Az immár hagyománynak számító Marketing Summiton pedig megtudhatjuk, hogy mi az, ami a jövő marketing szakemberének elengedhetetlen képessége kell, hogy legyen. Valamint azt is, hogyan lehet időtálló márkát alkotni.
Hallgasd meg és tarts velünk a további adások során is, melyekben a marketing és kommunikációs világ meghatározó szereplői engednek betekintést a Marketing Summit kulisszái mögé, ahol négy teremben több mint 150 színpadi szereplő segít majd megismerni a legfrissebb marketing trendeket és üzleti megoldásokat. Vegyél Te is részt az év szakmai és üzleti eseményén, a MÜPA-ban!
A Marketing Summit Podcast a Marketing Summit Hungary konferencia felvezető podcast-sorozata, amely a BROCASTERZ közreműködésével jött létre. A műsort vezeti: Sándorfy Adrián
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes podcast